XI. évfolyam 5. szám
 Diplomaosztó ceremónia - A megdicsőülés

 Szakma rovat - Kilátáselmélet
 2003. december 11.

Daniel Kahneman Közgazdasági Nobel-díjas munkásságáról


Kilátáselmélet


A bizonytalanság mérésére irányuló, évszázadokon átívelő, meg-megújuló, technicizált módszertani törekvések mintegy háttérbe szorították magát a döntéshozót, annak szubjektumát, szociológiai és pszichológiai meghatározottságát.


A közgazdaságtan sokáig a racionális, egoista, hasznosságmaximáló egyéni döntéshozókat tekintette kiinduló alapként. Csak a huszadik század utolsó negyedében, harmadában születtek meg az első publikációk, amelyek az addig egyeduralkodónak számító, a homo oeconomicus feltevésein alapuló, hasznosságelvű döntéshozatalt kritizálták.
Nagyjából ugyanerre az időszakra tehető a kognitív pszichológiában a kockázatészlelési folyamatok felé fordulás, az ezzel kapcsolatos empirikus kutatások megindulása, kiszélesedése is.
Az időbeli egybeesés és a Daniel Kahneman-Amos Tversky szerzőpáros szerepe mindkét megközelítésben nyilvánvalóan nem a véletlen műve. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kognitív pszichológiai irányzat és a hasznosságelvű döntéshozatal kritikája azonos tőről fakad.
Kahneman nagy érdeme, hogy a közgazdaságtan döntéselméleti irányzatának felismeréseit gazdagította a kognitív pszichológia kockázatészleléssel kapcsolatos kutatási eredményeivel. A hivatalos indoklás szerint a kitüntetést a következők miatt vehette át: "a pszichológiai kutatások megállapításainak a közgazdaságtanba történő bevezetésért, különös tekintettel a bizonytalanság melletti döntéshozatalra".
A "Behavioral Economics" kiemelkedő képviselőjeként Amos Tversky-vel együtt számos publikációval járult hozzá ahhoz, hogy felhívja a figyelmet a hasznosságelvű döntéshozatal tarthatatlanságára, ami egyértelműen arra vezethető vissza, hogy a döntéshozók igen gyakran nem a Neumann-Morgenstern axiómarendszernek, azaz nem a racionális magatartási axiómáknak megfelelően döntenek.
Egy ilyen rövid ismertetésben természetesen nem vállalkozhatunk munkásságának részletes bemutatására, de a Nobel-díj odaítélésében központi szerepet játszott a Tversky-vel közösen publikált "Prospect Theory" című munkájuk (Econometrica, 1979, Vol. 47. 263-291), amelyről mindenképpen meg kell emlékeznünk.
A talán nem túl szerencsés módon kilátáselméletként fordított munka a döntéshozó szubjektumát a valószínűségek szubjektív értékelésével (döntési súlyfüggvény) és az ún. értékfüggvény segítségével, azaz kettős függvénytranszformációval ágyazza a modellbe, melynek legfontosabb felismerései a hasznosságelmélet kritikájára épülnek.
A kettős transzformációra azért van szükség, mert a döntéshozók nem racionálisak, azaz döntéseiket nem a bekövetkezési valószínűségek, illetve nem a hasznosság talaján hozzák. Mindkét, a hasznosságelméletben a korlátozott racionalitás kiindulópontjául szolgáló változót - bekövetkezési valószínűség és hasznosság - az egyének "eltorzítják", ezért van szükség a transzformációra.
A hipotetikus döntési súlyfüggvény azon alapul, hogy az egyéni döntéshozók hajlamosak arra, hogy a viszonylag kis valószínűséggel bekövetkező eseményeket túlbecsüljék, ugyanakkor a nagyobb bekövetkezési valószínűségek esetében biztosra mennek. Ez azt jelenti, hogy a bekövetkezési valószínűségek nem kicsi és nem nagy tartományában - tehát tulajdonképpen majdnem minden bizonytalan döntési szituációban - a döntéshozók általában alulértékelnek. Ez azzal jár együtt, hogy a bekövetkezési valószínűségek jövőbeli állapotokhoz való hozzárendelése nem a hasznosságelvű döntéshozatal által feltételezett, klasszikus Kolmogoroff-tételek alapján történik. Nem hisszük el, hogy bizonyos dolgok velünk is megtörténhetnek. A nem kellemes dolgok mindig másokkal történnek meg, legalábbis szeretjük ezt hinni magunkról. Ez persze nem egyeztethető össze a racionális magatartási axiómákkal sem.
A transzformáció második lépése, a hasznosság egyéni értékké konvertálása azon alapul, hogy az egyéni döntéshozók viszonyítási alapja a jelenlegi "status quo", és nem a "zero hasznosság" (Endowment Effect). Ehhez képest értékelnek minden elmozdulást, amit egy új alternatíva okozhat. Ez éppen ezért lehet pozitív és negatív irányú. Megfigyelhető, hogy nyereség-tartományokban a döntéshozók általában kockázatkerülők, ugyanakkor veszteségtartományban kockázatbaráttá válnak. Ez szintén nem felel meg sem a racionális magatartási axiómáknak, sem a hasznosságelvű döntéshozatal szabályainak.
A transzformációk után a döntési súlyfüggvény és az értékfüggvény ismerete mellett már megkereshető az optimális alternatíva, ami egyben a maximális értéket is eredményezi a döntéshozó számára.

Végezetül egy csokrot nyújtanék át az érdeklődő olvasók számára, ami tartalmazza Kahneman jelentősebb publikációit:


(Tversky, A.): Availability: A heuristic for judging frequency and probability. 1973, Cognitive Psychology Vol. 5. 207-232).
(Tversky, A.): Judgment under uncertainty. 1974 Heur. and biases Science 185. 1124-1131.
(Knetsch, J.L.-Thaler, R.H.): The Endowment Effect. 1991 JoEP 5. 193-206
(Knetsch, J.L.): Valuing Public Goods. 1992 JoEEaM 22. 57-70
(Ritov, I.-Schkade, D.): Economic Prefences or Attitude Expression? 1999 JoRaU 19. 203-235
(Tversky, A. ed.): Choices, Values and Frames 2000, Cambridge University Press, Cambridge

Dr. Ulbert József
egyetemi docens,
PTE KTK Vállalati Gazdaságtan és Számvitel Tanszék
Levél küldése a szerkesztőségnek



(c) 1993-2014 Fészek. A weboldalon található összes kép, hang és szöveges anyag az újság tulajdonát képezi,
azok részben vagy egészében történő másolása, megjelenítése a szerkesztőség előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos!